Kolozsvár 2015
2017. december 17. vasárnapLázár, Olimpia
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A női közönség testrészeiről verseltek kolozsvári költők

Gergely Borbála utolsó frissítés: 2015. augusztus 26. 09:42

Blason versformában készültek költemények, a közönség kérésére.


Szombat délután Fekete Vince, Karácsonyi Zsolt, László Noémi, Márkus-Barbarossa János és Papp Attila Zsolt várták a közönség bátor vagy kíváncsi tagjait a Bulgakovban, hogy a helyszínen írjanak költeményeket. Az előző évekhez hasonlóan most is kikötés volt a forma, a vers tárgyát azonban a vers „megrendelői” határozták meg. Volt már szonett és epigramma is, idén pedig a női testekre irányult a fókusz: blasonok születtek.

A blason reneszánsz kori verses francia műfaj, gúnyos leírás vagy dicsőítés, témája túlnyomórészt a női test. Így nem is volt kérdés, hogy az esemény folyamán a hölgyek járulnak a költők elé, és saját testrészeiket megnevezve kérnek – inkább dicsőítő – költeményeket.

Ez nagyon felizgatta a közönséget, mindenki pusmogott, zizegett, izgult, nevetgélt, miközben a költők a ceruza- vagy tollvéget rágicsálva, el-elgondolkozva és olykor felnevetve dolgoztak. Nem könnyű helyben, ráadásul időre írni, tudva azt, hogy az esemény végén fel is kell olvasni a verseket, amelyeknek tárgyai ott ülnek az asztalok körül. Habár ettől nem tűntek kimondottan stresszesnek az irodalmárok, inkább izgalommal telve gyártották egyik sort a másik után, azért egy-egy elkapott tekinteten látszott, hogy kemény munkát végeznek.

Szerencsére túlnyomórészt viccesen közelítették meg a feladatot. A felolvasáson ilyen sorok hangzottak el: ”Amíg a lábad közt a mélyszorost reméli testem / sejthetem, hogy élek. / Hátulnézetből gondoltam e képet” (Márkus-Barbarossa János). Fekete Vincze abba a furcsa helyzetbe került, hogy az est házigazdája és résztvevője, a Helikon folyóirat főszerkesztőjének a felesége kért tőle verset: „csukló, te elképesztő / csukló, mit fog a főszerkesztő” – szólt a dicsőítő vers zárása.


László Noémi vitte a legtöbb játékot a kihívásba. Nem árulta el, és nem nevezte meg a szövegekben testrészeket, amelyekről írt, hanem a „dudu” szót használta helyette, és közönségnek kellett kitalálnia, milyen testrésztől írt. Nagy nevetés tört ki minden verse záró sora után: „csodálatos, csodálatos dudu”. A játék működött, mindig kitaláltuk, miről írt, így bebizonyosodott, hogy a versek is jók, működőképesek. „a harmadik hölgy bájos, ámde bátor / mert nem ijed meg saját profiljától, / melyen, amiről írok, korona” – írt például az egyik nő orráról.

Papp Attila Zsolt is furcsa szituációval nézett szembe, neki a kislányának a hajáról kellett szöveget alkotnia, ami rögtön kizárta a blasonokra jellemző pajzán hangvételt. A végeredmény viszont hidegrázósan szép sorokkal borzolta a közönség lelkét és könnycsatornáit. Karácsonyi Zsolt kívülről szemlélve nagy rutinnal írta meg rövidebb költeményeit. „ha rád tekintnek, nincs többé már gyógyszer / ikertavaknak mélye visszahív / király lehetsz, vagy várhat rád az ószer / miattuk már másként dobban a szív” – írt egy szép szempárról.

Az esemény roppant mókás hangulatban telt, azonban meg kellett küzdeni, pontosabban versenyt kellett futni, ha valaki szeretett volna verset, és az idő szűkében egy költő csak 2-3 alkotást tudott megírni, így sokan lemaradtak a lehetőségről. Ezért is várjuk már most a következő Kolozsvári Magyar Napokat, és reméljük, akinek most nem sikerült, akkor majd sorra kerül, és egy elismert költő versét tudhatja magáénak. Az idei alkotásokat szokásosan a Helikon folyóirat közli.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

Kolozsvár 2015