"Olyan helyeket nézünk meg, ahol érezzük a pozitívumot, olyan értelemben, hogy kimagaslót és egyedit mutathatunk. Más szakmából jövők biztos romantikusabb képet festenek Kolozsvárról, mi pedig inkább a rigolyáinkkal jövünk" - mondta Guttmann Szabolcs a városnéző-sorozatunk elkészítésekor, miután perceken keresztül beszélt a kolozsvári műemlékvédelmi rendszer visszásságairól. És ő biztosan tisztában van a helyzettel, elvégre jelenleg Guttmann Szabolcs az Országos Építész Kamara Erdélyi Rendjének az elnöke és a megyei műemlékvédelmi bizottság (Comisia Zonală a Monumentelor Istorice) vezetője. Nyolc évvel ezelőtt költözött vissza Nagyszebenből, ahol korábban a város főépítésze volt, az ő vezetésével újították fel azt a várost, amely 2007-ben Európa Kulturális Fővárosa is volt. Ő mutatja meg a saját Kolozsvárját Szilveszter Szabolcs építészhallgatónak.
A beszélgetés nagyon sokszor mester-tanítvány jellegű, nem sokat kell moderálni, a két résztvevő szépen elbeszélget a város jelenlegi problémáiról, főleg a közterületek hiányáról, a történelmi városközpont felújításának visszásságairól. Megmutatják egymásnak, hogyan képzelik el az élhetőbb Kolozsvárt, és úgy érezzük, egy kicsit programot is hirdetnek.
A séta első állomása a kamara által szervezett építész nyári egyetem egyik idei helyszíne, az Országos Levéltár Kolozsvári Kirendeltsége, ahol a diákok a város egykori börtönét mérték fel. A lerobbant épületet jelenleg a levéltár használja raktárnak. Sajnos az épületet nem fotózhattuk, de mint meglátjuk, a sétánk szempontjából nem is volt annyira fontos.
A beszélgetés a Farkas utcai templom felújításának befejezése előtt készült.
Kép: Balázsi-Pál Előd; szöveg: Gál László
VÁROSFAL, AZ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR KOLOZSVÁRI KIRENDELTSÉGÉNEK HÁTSÓ UDVARA: (Guttmann) Engem a városfal sztorija izgat, azért hoztalak ide is. Középiskolás koromban a Báthoryban a városfalra ugrattuk a labdát, mert az az udvarnak a határfala. De nem sok minden változott a mai napig, a labdanyomokat azért néha lefestik. Én viszont annyiban változtam, hogy nagyon érdekel a városfal nyomvonala és a helyszínei, mert meggyőződésem, hogy az egykori városfalon belül másképp kellene alakuljon a város története, mint a külső várárok irányába.
(Guttmann) De nem nagyon változott semmi középiskolás korom óta. Még a diplomám is a belvárosról szólt. A meglévő műemléképületeken hála Istennek vannak állványok, de ezek még mindig csak pontszerű beavatkozások, és semmi közük a városfalhoz. A fal helyzete annyiban javult, hogy ahol látszik, megmosták. Én nem tudok arról, hogy a városfalat valahol felfedték volna, bejárhatóbbá tették volna, vagy egyáltalán a jóemberekben tudatosult volna, hogy van egy várfalon inneni és onnani helyszín, hogy az általános várostervezési stratégia szempontjából számítana.
ROMKERT: (Guttmann) Itt is a várfal nyomvonalát követjük, igaz, eléggé virtuálisan, mert itt sportpálya van helyette. Az egykori kolostornak is csak akkor lehet itt-ott megnézni a nyomait, amikor éppen be van állványozva, vagy ismerünk valakit, aki beenged az udvarba. Pedig ez egy másik nagyon érdekes helyszíne lehetne a Farkas utcának, ha megnyílna. Lehet, hogy ha most befejeződik a templom felújítása, akkor elkezdődik egy ilyenszerű folyamat. Legalábbis volt egy olyan ajánlat a püspökség részéről, hogy egy átjárható sétálóövezet lehetne a Romkert. A városnak pedig még meg kéne kaparintania egy-két helyszínt, hogy kinyissa ezt a vonalat egészen a Szabók bástyájáig.
(Guttmann) Hihetetlen lehetősége ez Kolozsvárnak, látjuk, milyen szépen besüt a nap, elég kevés helyen lehet a belvárosban sütkérezni. Ráadásul kertben és sztoriban lehet gondolkodni. És a sztori nem akármilyen, mert ezek a romok a kolozsvári egyetem bölcsője. Ide telepítették vissza először a jezsuita kolostort, amiben a Kolozsvárnak kölcsön adott gyönyörű könyvek voltak. Egyértelmű, hogy az egyik legértékesebb kulturális helyszíne Kolozsvárnak, amit megörökölt, de csak részben él vele. A református egyháznak például a templom tövében lehetne egy kávézója, teázója vagy bármije. A lényeg az, hogy legyen, amiért kijöjjenek az emberek, találkozzanak, mint mi most. A templomot ismerjük, de az a rész, ami összeköti a várossal, az a Farkas utca a maga zártságával. Pedig szépen lehetne itt sétálni. Csak a kulturális intézményekhez nem nagyon lehet bemenni, pedig pont, hogy ők kellene megnyissák a kapuikat. De ez egy kölcsönös párbeszéd problémája, mert lehet, hogy ha most kinyitnak, akkor csak három autó megy be parkolni.
FARKAS UTCA: (Guttmann) Látszik, hogy az emberek szeretnék használni ezt az utcát, de ha nincs esemény, akkor az autók között kell megférjenek. Számunkra egyértelmű, hogy mindentől függetlenül le lehet állítani az autós forgalmat. Ezzel ellentétben a város azt mondja, hogy először egy 200 férőhelyes parkolót akar kialakítani, mert addig nem tudja leállítani a forgalmat, de azt nem máshol, hanem itt, a Farkas utca alatt. Amivel nem értünk egyet, mert az egy hihetetlen beruházás, ráadásul ide hozza a közlekedést, ami megbénítja a város egyik utcáját. A temető kapuja mellett, vagy az Avram Iancu/Petőfi utcában lehetne inkább parkolókat kialakítani. Ezeken az udvartereken keresztül pedig három lépéssel már bent is lehetnénk a központban.
(Guttmann) A posztmodern felfogás szerint a történelmi központokba nem csinálnak parkolókat, a központokba még autóval be se lehet menni. Korábban a modernisták úgy gondolták, hogy a belváros nem felel meg a városi komfortnak, ha az autós forgalmat nem tudja kielégíteni. Elég, ha arra gondolunk, hogy a II. Világháború után a lebombázott belvárosokat - főként Németországban, ahol nagyon elgondolkodtak a jövőn - hatsávos utakkal helyettesítették. El kellett telnie 40 esztendőnek, hogy visszasírják a lebombázott infrastruktúrát, és elismerjék, hogy a lengyeleknek több igazuk volt, még akkor is, hogyha szakemberi szempontból Disneylandre is alacsonyították a hozzáállásukat, mert olyat építettek vissza, amit a történelem a bombatámadásokkal megsemmisített. Szakmailag ez ellenjavallott volt. A 80-as és 90-es években kezdték el a modernistákat kritizálni, és a belvárosba az embert visszavarázsolni az autók helyett. Akkor meg kiderült, hogy az embernek bőven elég az az infrastruktúra is, amit a középkor kitalált, csak az autós forgalmát kell úgy megoldani, hogy ne zavarja az embereket.
(Guttmann) Valószínű, hogy a legnehezebb a holtpontról kilendülni, konkurenciát teremteni, hogy lássák, a szomszédnak ez sikerült. De úgy látszik, hogy ez a szomszédság nagyon közel kell legyen, mert a 180 kilométerre lévő Nagyszebenben sikerült sétáló övezeteket kialakítani. Úgy látszik, hogy Kolozsvárnak az nem szomszédság.
FARKAS UTCA 4. SZÁM, SZÍNHÁZ ÉS TELEVÍZIÓ KAR ÉPÜLETE: (Guttmann) Itt műanyag nyílászárókat látunk, meg egy olyan múzeumot, ami a jezsuitáktól napjainkig az ország egyik legnagyobb egyetemének a történetét mutatja be, csak senki nem mer oda bemenni, mert nem tudja, hogy így nézhet ki az egyetem múzeuma. Egy aszfaltozott kapualj és műanyag nyílászárók fogadnak, és egy olyan udvar, ahol minden megtalálható. Itt nem lehet fotó, film és média szakos hallgatókat tanítani, ami mégis csak a szemnek van kitalálva. Két éve a nyári egyetem alkalmával megrajzoltuk, hogy a várfal tövében lehetne az egyetemi állandó stúdió helyszíne, a vetítés helyszíne vagy hasonlók. Ez a nagyon kontrasztos Kolozsváron, hogy hihetetlen helyszíneket takarunk el, ahogyan a Romkert reneszánsz kapuját eltakarja a fának az ága, és senki nem vágja le azt a faágat, hogy meglássuk a város egyetlen reneszánsz kapuját in situ.
BÁTHORY ISTVÁN LÍCEUM UDVARA: (Guttmann) Hátul ott, amiről nem is találnád ki, az a városfal. Az a szomorúságom, hogy egy ilyen iskola, mint a Báthory, magára van hagyva a tulajdoni viszony és egyebek miatt. Ez fémjelzi az iskolák helyzetét Kolozsváron. Nyolc éve fiatal építészekkel felrajzoltuk, hogy miként nézhetne ki ez az udvar. Persze az egy elég komoly beruházás lenne, például a tornatermet, ami két épületben működik, vissza lehetne bontani, mert nem műemléki érték, és a városfalat egész hosszúságában bemutatni. Akár lábakra is lehetne állítani a tornatermet, és akkor még a terület is megnövekedne. A szomorúságom a konkurencia hiánya, mert tele vagyunk belvárosi történelmi iskolákkal, de egyikük sincs olyan helyzetben, amire rámutathatunk. Egyik a másikat követi a szépségében, de a nem követendőben is. Ez persze városi érdek lenne, mert az iskolák nem gazdasági intézmények, amik pénzt produkálnak, hanem a városnak kellene kitalálnia egy stratégiát, hogy miként használhatja ezt a hihetetlen közjót.
(Guttmann) Akkor cseréltek ki az első emeleten tíz ablakot, amikor visszajöttem Kolozsvárra, de nem ötlik szembe, hogy ki vannak cserélve, mert az eredeti helyükre kerültek vissza. De nagyon komoly harcot kellett vívjon az iskola igazgatója, hogy hallgassanak egy szakemberre. Egyszerűen jött a város, és kijelentette, hogy 30 ablakot fel lehet újítani, mert arra kiutalnak ennyi pénzt. És a minisztériumi rendelet alapján le volt írva, hogy hova kell tenni a műanyag ablakot, és padlócsempéből mellvédet kell kiképezni. Én kellett mondjam, hogy börtön bünteti, hogyha a műemlék épületre ilyet tesznek, az iskolának fából készült ablakkeretre van szüksége, és nem oda, ahová ők mondják, hanem oda, ahol eredetileg is volt. És amikor jöttek átvenni, mégis azon siránkoztak, hogy milyen kár, hogy nem műanyagot tettek, mert akkor most 30 új ablakuk lehetne. Ez volt a reakciója annak az adminisztrációnak, amelynek tulajdonképpen fémjeleznie kellene, hogy közpénzből mit lehet és mit nem lehet csinálni. Az a legnagyobb fájdalmam, hogy 2015-ben még ilyesmiről kell beszéljünk. Ez az iskola a mai napig gázkályhákkal működik, ami, gondolhatja, mennyire "bombabiztos". EU-s normák szerint sehol nem működhetne, de nem tud másképp működni, mert egyszerűen nincs semmiféle beruházás. A várfal az utolsó ebben az egészben.
(Guttmann) Itt nagyon nehéz lesz a fiataloknak megmagyarázni egy adott pillanatban, hogy miért kell Kolozsváron, Európában messze más infrastruktúrában nevelkedni, mint nyugaton. Ugyanabban az Európában megláthatod, elég csak egy testvértelepülési találkozóra elmenni, hogy nem feltétlen kell 50 éves betonon besétálni a 250 éves kapualjon. Ezeket azért legalább beszélgetés szintjén érdemes lenne turbózni.
BÁTHORY ISTVÁN LÍCEUM LÉPCSŐFORDULÓJA: (Guttmann) Itt van ez egyik megvalósult alkotásom az elmúlt nyolc évből. A kolozsvári közintézmények között ugyanis ez az egyik legmonumentálisabb. Még a 19. század első felében készült, amikor még nem is volt kitalálva, hogyan kell elérni a megfelelő hatást. A század második felében egy ilyen háromkarú lépcsőnek legalább egy kapualjat építettek. Meggyőződésem, hogy a legjobb kiállítóterem, igaz, nem a legbiztonságosabb, mert már előfordult, hogy eltűntek innen a tárgyak. De az biztos, hogy a legtöbben látták, ha tetszett, ha nem, óránként meg kellett nézzük. Az ide tervezett munkával az iskola régiségét kellett jelezni. Ez lett a könyvtári bútorok imidzsére készült klasszicizáló új bútor a magyar történelmi figurákkal, akik közül sokan a kolozsvári jezsuitáktól indultak el. Amire nem futotta, csak a nevüket írtuk fel, és ahogy adakoznak, elkészülnek azok is.
(Guttmann) Ezzel az a szomorúságom, hogy nagyon komolyan meg kellett volna kutatni ezt a lépcsőházat. Biztos, hogy festett volt, sőt, amikor kezdtük felszerelni ezt a bútort, akkor néha befutott a fúrógép. Szerintem amit mi itt produkáltunk, mögötte is létezett, csak fülkékkel. Ezt korábban elfalazták, s utána már nem volt kutatva. Idővel fel lehetne azt is tárni. Azért lenne érdekes, mert a történelmi enteriőröket többnyire fehérre meszelten örököltük meg, de közben mögöttük ott van egy egész történelem. S most sajnos még ezt is ráraktam.
ECHINOX: (Guttmann) És a város finanszírozta ezeket a műanyag szőnyegeket, hogy a gyerekek is játszhassanak, mert az egyetemi káderek óvodája is benne működik. A "legaranyosabb", hogy miután beton hatszögekre műanyag borítás kerül, hogy ne üssék meg magukat, ki van írva: Figyelem! Esnek a tetőről a cserepek! Ilyen miliőben ülésezik a város műemléki bizottsága havonta, ami arról kellene szóljon, hogy nem szabad betonkocka, és nem szabad a műanyag. Akkor ezt miért szabad?
A FŐTÉR NYUGATI OLDALA: (Guttmann) Ha minden igaz, már idén le fogják zárni ezt az autós sávot. Már 2006 óta megvan a nyertes pályázat, de 9 éve nincs bátorságunk megállítani a forgalmat. Nekem ezzel csak az a gondom, hogy egy új tervet kellett jóváhagyjunk, amiben csak ez a fele sétálóövezet. Egy normális bizottság azt kellett volna mondja, hogy már van egy jóváhagyott terv, amiben két oldalt van lezárva a forgalom, tessék azt megvalósítani.
(Guttmann) Kolozsváron továbbra sem született meg az a mentális változás, hogy a belvárosba nem autókat akarunk, hanem embereket. Továbbra is az a modernista felfogás van érvényben, hogy ahová az autó nem megy be, baj van. Az emberek pedig fütyülni fognak, és nem választják meg a polgármestert. Alulról kell szerveződni. Ez az elmozdulás is azt jelzi, hogyha eleget beszéltünk az embereknek, legalább a felét megoldjuk.
(Guttmann) Az is a lényege lenne egy ilyen sétálóövezetnek, hogy egyszer már találjuk ki azt, hogy fejlődött ez a város. Számomra a várfalak is ezt jelzik. Mindenféle elméleti megközelítések vannak, hogy miért pont itt alakult ki a város, például, hogy azért települt ide ez a város ennyire szabályos útrendszerrel, mert megörökölt bizonyos derékszögű rendszert egy római klastromtól. Én csak azt nem értem, hogyha ez már a 70-es években ki volt találva, akkor miért nincs a mai napig tudatos régészeti kutatás, hogy a két városnak a térképét egymásra téve értékelhessünk. Van egy üvegkoporsónak becézett kiállítás a Mátyás-szobor előtt, ahol tényleg azt láthatjuk, hogy létezett egy római kori város. De ott egy épületnek a romjait látjuk, engem pedig inkább az érdekelne, hogy hol vannak Napoca utcái és piacterei. Ez csak úgy lehetne megcsinálni, hogyha egy szakaszon elkezdődik egy új élet, az autók helyett gyalogosok veszik át, akkor azt ne máról holnapra készítsék el, hanem előbb kutassanak a területen. Ahelyett pedig, hogy egy sima kövezést csinálnának, minél érdekesebbet lehetne készíteni az övezetnek, akár rálátással egy-egy érdekesebb részletre.
(Szilveszter) Azt szeretem a központban, hogy minden épületen van egy csomó rejtett terasz meg erkély. És ahogy tüntetik el a vezetékeket, úgy jönnek elő ezek a dolgok. Ez is olyan, mint a városfal. Összehasonlítva a németországi helyzettel, ahol az az érzésed, hogy építészként nem adhatsz már semmit hozzá a környezethez, mert a háború után úgy építettek újjá, mintha minden kész lenne, be lenne fejezve. Kolozsváron akárhová nézünk, mindig találunk valamit, amin a jövőben dolgozni lehet.
KAROLINA TÉR: (Guttmann) Van munka bőven, sok munka vár még rátok. Még azt is mondhatnánk, hogy el vannak rejtve a témák. Itt van például a Történelmi Múzeum, ami kívülről aránylag jól kinéző épület, csak hihetetlen mennyiségű anyagot raktároznak, ami gyakorlatilag nyolcadik éve hozzáférhetetlen.
SÉTATÉR: (Guttmann) Most visszajöttünk a történések világában a helyhez, ahol Kolozsvár letelepedett, a Szamos partjára.
(Guttmann) Egy park átveheti egy központnak a szerepét, főleg most, hogy már van egy civilizált infrastruktúra. Van egy épülete, ahol elvégezhetjük a dolgunkat, ahol akár kiállításokat is szervezhetünk. Szerintem a Sétatér is jelzi, hogy nekünk nincs szükség autós infrastruktúrára, nincsen parkolója, mégis működik. Gyakorlatilag bárki el tud jönni gyalog vagy tömegközlekedéssel.
SZAMOS-PARTI TERASZ: (Szilveszter) Az az érzésem, hogy az emberek a nyári időszakban kiköltöznek a parkba. Ez valamilyen szinten a történelmi központra is igaz. Kint vagyunk, mert minden kocsma és kávézó előtt van egy csomó asztal. De a rejtett udvarok valójában sokkal több mindent rejtenek. Így a városból csak a jéghegy csúcsát látjuk.
(Szilveszter) A Szamos-part is olyan terület, amiben rengeteg kiaknázatlan lehetőség van. Nagyon kellemes lehetne. Itt van például ez a hely is, amit a kollégák terveztek és építettek. Gyakorlatilag 5 méterre van a nyüzsgéstől és a zsúfoltságtól, de mégis teljesen más. És teljesen más perspektívát is ad a jövőnek, mert szerintem évről évre nagyobb lesz a területfoglalásunk.
(Guttmann) Nekem az az érzésem itt, amit sok történelmi udvarban szerettem volna megvalósítani, de szinte lehetetlen, mert intézmények lakják le. Nagyon jól megéreztétek, amikor ide jöttetek, hogy ez egy közterület. Ezek a kis beavatkozások mutatják, hogy mennyire fontos, hogy a városnak legyen olyan közterülete, aminek nem föltétlen a mozgás és az autók a lényege, hanem a találkozás. Ezt nem lehet máshol igazán megcsinálni, csak közterületen. Nagyon jól érzékeltétek ezt, és jó közterületet választottatok.
EVOHOUSE: (Szilveszter) A jövőt nézzük most, ami igaz, hogy részben magán projekt, de eléggé közérdekű. Én, mint gyakornok építész látom el az építészeti feladatokat. Részt vettem a tervezésben, és a kivitelezésben is segítkezek. Kötelességemnek tekintem az energiahatékony és természetes anyagokat használó építészet terjesztését. Nem mi találtuk fel a technológiát, már létezik, mi csak alkalmaztuk, amit nyugaton az emberek lassan standardnak tekintenek.
(Szilveszter) Ez az első olyan társasház Romániában, a
Tektum Építészeti Irodával közös projektünk, ami számszerűleg teljesíti a német passzívház intézménynek a kritériumait, és minősítve is lesz, de erről
már volt cikk a Transindexen. Ennél is különlegesebb, hogy a szerkezete teljesen fából, előregyártott panelekből készült. 5 nap alatt húztuk fel, pont egy évvel ezelőtt egy ács, egy mérnök, egy darus és 15 diák segítségével. A munkálatok során 40 diáknak biztosítottunk gyakorlati képzést. Ha tavaly nyáron gyengébb volt a részvétel a nyári egyetemen, lehet mondani, hogy ezért.
(Szilveszter) Az az érdekes ebben a struktúrában, hogy keresztirányban rétegelt, és nagyon vékony, mindössze 6 cm. Ez azért előrevezető, mert a földet nem kell túlontúl megerősíteni, hiszen ötször könnyebb, mint a beton. A ház déli oldalán vannak a nagy ablaknyílások, teljesen energiatakarékos, a 260 négyzetméteren összesen 4 lakás található, az éves fenntartási költségük pedig nagyjából 200 euró lesz, ami elenyésző. Mivel a lakások kompaktak, nagyon sok helyre beépített, multifunkcionális bútort tervezünk, hogy maximálisan kihasználjuk a teret.
(Szilveszter) Az alagsor az egyetlen beton része a háznak. Minden felületet hőszigeteltünk, mert a passzívház követelmények között szerepel, hogy a házon belül bármely két pont között a hőmérséklet különbség nem lehet nagyobb, mint 2,5 Celsius fok. Télen a legnagyobb hidegben, fűtés nélkül sem csökken +15 Celsius fok alá a hőmérséklet. Lehetetlen benne megfagyni.
(Szilveszter) A Farkas utcával kapcsolatban úgy gondolom, hiányzik egy komoly elhatározás, nincsen egy kezdeményező, aki elindítana valamit. Míg a Deák Ferenc utcában a kereskedelmen alapszik a hangsúly, a Farkas utca karaktere sokkal intimebb, több lehetőséget rejt magában. Már alakulóban van egy tendencia az igényesség felé.
Ami a magánházak ügyfélstruktúráját illeti, most felfedezhető egy nagyon határozott átmenet. A házak méretben radikálisan csökkennek, ha eddig 250-300 négyzetméteres villákat terveztettek Kolozsvár perifériáira, most az emberek legfeljebb 150 négyzetméterben gondolkodnak. Zsugorodnak a felületek, mert az ügyfelek minden centjét felmérik annak, hogy mire költik. Azt veszem észre, hogy ez a fiatal réteg a nyugaton domináns középkategóriának a csírája.